Kukoricamező, kristálytiszta levegő, álmosan csiporgó madarak, a távolban reggeli ködbe burkolózó fák. A legszebb az egészben mégis az, hogy a saját telkem közepén állok.
"A Föld örök kincs."

Reggeli harmatot és nektárt szürcsölgetni egy hatalmas hibiszkuszvirág leveleinek tövében. Igen, létezik felhőtlen boldogság. — Csak sajnos nem nekünk, embereknek.

Tavaszi első erdőjárásunk alkalmával ezt a kis élénk, piros csészegombát találtuk. Gyakori tavasszal a száraz avarban. Semmire sem jó, de legalább szép.

Amint beköszöntött a jó idő, a párommal nekiindultunk hogy tegyünk egy kört a közeli erdőben. Jó volt látni ahogy kezd feléledni a természet. Felkeltette a figyelmem azonban egy másik dolog is: Több fatörzsön is hasonló sérülést fedeztünk fel. Mivel többnyire autó nyomvonalak környékén voltak, első gondolatom az volt, hogy valami részeg erdész végigpinballozott a fák között a terepjárójával, a második pedig az, hogy valószínűleg szarvasok lehettek a tettesek. Első gyanúsítottam valószínűleg jobban tudná a választ.

Ki nem érezte még úgy magát, mint hangya a hangyabolyban. Sajnos sokan vagyunk úgy, hogy agyatlan robotként melózunk és nem látunk tovább a kezünk ügyében lévő dolgoknál.

De azért mindig kell egy kis piaszünet. :)

Az első képet a keszthelyi Kastély-Parkban a másodikat a balatongyöröki szépkilátó egyik gerendaasztalán készítettem. (Bár a képek témáját tekintve ez tökéletesen mindegy.) Innen egyébként remek panoráma nyílik többek között a badacsonyra is.