Tegnap a nővéremnél voltunk látogatóban. Ízletes sült csirkével várt minket, majd a desszertet együtt készítettük el. Fagylaltos palacsinta volt — a kiterített palacsinta egyik felére két gombóc fagylaltot tettünk, majd a másik felét ráborítottuk — egy kis tejszínhabbal, eperrel és csokiöntettel megbolondítva. Az önmagáért beszélő végeredmény a képen látható.

Az érdekesség a dologban az, hogy mindössze pár perc alatt elkészült és nagyon kellemes, ünnepi hangulatban fogyasztottuk el.

Gondolkodóba estem, hogy ha mindössze pár perc kell hozzá, hogy egy kis extra odafigyeléssel feldobjuk a napunkat, akkor miért ne tehetnénk meg egy teljesen átlagos hétköznapon? Tapasztalatból tudom, hogy amikor rohanással, munkával telnek a szürke hétköznapok, akkor a legkevésbé van kedvünk odafigyelni a saját hangulatunkra. Gyakran csak felhörpintjük a kávét, bedobunk egy szendvicset és megyünk tovább. Mi lenne akkor, ha néha egy perc helyett három percet fordítanánk arra, hogy elkészítsünk magunknak és elfogyasszunk például egy desszertet. Emiatt nem fogunk lekésni semmit, mégis egy olyan ünnepi pillanattal leszünk gazdagabbak, amivel sokkal jobb hangulatban folytathatjuk a napot.

A fenti palacsintából hoztunk magunkkal hármat. Bár fagyi és eper nincs itthon, de tejszínhab, csokiöntet van. Megtehetem, hogy bevágom reggelire ahogy van, de szinte ugyanannyi energiával megtehetem azt is, hogy elkészítem úgy ahogy a képen látható. Az egész csak gondolkodásmód kérdése, hogy ki mennyire becsüli magát. Szerintem mindannyian megérdemlünk egy plusz ünnepi pillanatot.